2018. január 16., kedd

Kis késés


Sziasztok.
Ne haragudjatok, de kis késéssel érkezik, még ezen a héten a következő rész. Sajnos elég sokat kellett dolgoznom, ráadásul még hétvégén is, úgyhogy  nem sok időm volt írni.
Igyekszem izgalmassá tenni nektek ezt a részt és remélem tetszeni fog.
Köszönöm az azóta feliratkozóknak is, hogy olvasnak.



2018. január 7., vasárnap

Negyedik fejezet - Egy nehéz nap

Nagy örömmel tölt el, hogy van 5 követőm, amit köszönök szépen mindenkinek. Külön köszönet jár azoknak, akik írtak nekem kritikát, amiből igyekeztem tanulni és megfogadni.
Elkészült az új rész, amit hamarosan a következő is követni fog, mert ez még kicsit a történetet követi. A hamarosan megérkező részekben felbukkan majd pár új szereplő és váratlan fordulatok következnek !
Jó olvasást mindenkinek :)

- Ezt miért kellett ?! - rivalltam rá, de ő mit sem foglalkozva ezzel otthagyott. Fájdalomtól kábultan lerogytam a fa tövébe és elgondolkodtam.. Lehetséges lenne, hogy egy kicsit túlzásba estem ? 

*Ezarel szemszöge*

Nem tudom miért, de egész délután az a bolond Abie járt az eszemben, amíg elmerengve dolgozgattam egy varázs főzeten. A legutóbbi Nevrás incidens kifejezetten zavart, bár még nem jöttem rá miért is érdekel ez engem igazából, hiszen általában így viselkedik a lányokkal, de ez most nagyon idegesített. Ahogy ezen töprengtem, az egyik pillanatban betoppant a laboratórium ajtaján gondolatom tárgya. Arca komor volt és megviseltnek látszott, mint aki nem aludt egy hete. Gondoltam valami frappáns beszólást elejtek, de amikor közelebb lépett és láttam mennyire bántja valami, inkább visszafogtam magam. 
- Rosszul nézel ki! Bánt valami ? - érdeklődtem. 
- Nem akarok róla beszélni, viszont meghoztam mindent amire szükséged volt. - mondta majd egy csomagot helyezett el az egyik asztalon. Mikor belenéztem, hiánytalanul tartalmazott mindent amire szükség volt a teszt elvégzéséhez. 
- Jól van! Neki is kezdhetünk. Hívd ide Miikót, és addig én megcsinálom a keveréket! - ahogy ezt kimondtam sarkon fordult és kiment a laborból. Eltelhetett úgy negyed óra mire vissza jött Miikóval, Vakyonnal, Nevrával és persze Jamonnal az oldalán.
- Kezdhetjük a tesztet Ezarel ? - kérdezte a kitsune türelmetlenkedve.
- Igen de majd meglátod, hogy ez a lány csak egy ember. Semmi különleges nincs benne, főleg nem tündérvér. De ha igazam lesz, megtarthatom rabszolgának ? - hangzott el számból sértő vicc, majd odaléptem Abie-hez és nekikezdtem.
- Csak csináld már! - sürgetett Miiko, és mindenki más feszülten figyelt, én pedig megfogtam a kezét és bekentem a varázslöttyel. Vártunk egy kicsit de semmi sem történt. 
- Van egy új rabszolgám! - vigyorogtam. Ám hamar az arcomra fagyott a nevetés, mert a lány karján lévő folyadék hirtelen fényleni kezdett, mintha csillámporral lett volna behintve, majd lángra lobbant, de nem szokványos tűz kinézete volt. Lángjai zölden izzottak fel és amilyen hirtelen fellobbant, a következő percben már ki is aludt. 
- Ez meg mi volt ? - kérdezte és elkezdte tapogatni a karját ott, ahol az előbb még tűz izzott. Nem sérült meg és nyoma sem maradt az égésnek.  
- Csak egy ember, ugye Ezarel? - kötekedett Miiko.
- Lehet, hogy tévedtem. De ez még nem magyarázza meg az orákulum megjelenését.
- Abie kérlek menj el Kerohoz a könyvtárba és mond meg neki, hogy adjon neked egy familiárist. Most már közénk tartozol, így neked is jár egy. Valamint ki kell venned a részed a küldetésekből, persze eleinte csak könnyűeket fogsz kapni, de majd a többit Valkyon dönti el, hisz az ő gárdájának tagja vagy. -  a lány a kérésnek eleget téve engedelmeskedett és kiment. Miiko pedig folytatta a mondandóját. 
- Most már tudjuk, hogy Abie félig tündér, tehát nem engedhetjük vissza többé az emberek világába. Egyenlőre neki erről nem kell tudnia. Érthető voltam ? - kérdezte, és mindenki bólintott egyetértése jeléül, bár nem közölte velünk miért is hozta ezt a döntést, amit kicsit igazságtalannak éreztem.
- Oké. Akkor vissza a munkához, és ha kérhetlek titeket, tartsátok őt szemmel. - mondta majd elindult, és őt követve mindenki elhagyta a labort. 


*Abie szemszöge* 

Teljesen le voltam taglózva, most hogy kiderült van bennem tündér vér. Lehetséges lenne, hogy az egyik felmenőm tündér volt ? De akkor miért nem meséltek nekem erről ? Miért nem tudtam ezidáig semmit sem a hovatartozásomról ? Rengeteg kérdés merült fel bennem, és szerettem volna ezekre választ kapni, de persze hiába. A könyvtárba érve Kero mosolyogva fogadott. 
- Mi lett a teszt eredménye ? - kérdezte. 
- A teszt pozitív lett, vagy hogy is mondjam, szóval érted...
- Gondoltam, hogy ez lesz. Szerintem nagyon is látszik rajtad, hogy nem egy átlagos ember vagy. De miért jöttél hozzám ? 
- Miiko azt mondta, hogy adni fogsz nekem egy familárist.. - Kero száját halk nevetés hagyta el, majd kedvesen rám nézett és a vállamra tette a kezét. 
- Az familiáris. De ehhez is szintén szükség lesz arra, hogy feltegyek neked néhány kérdést
- És erre sem fogom tudni mi a jó válasz igaz ? 
- Valószínűleg. De ne keseredj el, itt nincs jó vagy rossz lehetőség. - mondta, majd előkeresett egy pergamen tekercset és sorolni kezdte a kérdéseket. Természetesen ennél a tesztnél sem igazán értettem miről is van szó, de azért választottam mindig egy nekem tetsző választ. Kero rövid összegzés után szó nélkül kiment majd pár perc múlva egy kékes színű, zöld pöttyös tojással tért vissza és rengeteg tudnivalót sorolt fel az új állatkámról, aminek fontos szerepe van a nevelésében.
- Köszönök mindent. - eresztettem el egy lágy mosolyt, majd fogtam az újonnan szerzett tojáskámat és kiszáguldottam az ajtón. Hamarosan egy hatalmas problémába ütköztem, hiszen kezdett esteledni és nekem nem volt hol aludnom. Elhatároztam hát, hogy felkeresem Miikot és megkérdezem, nem lenne-e számomra egy szoba, de előbb biztonságba helyeztem a kis tojást, majd sietve mentem a kristályterembe.. Amikor beléptem Miiko egy szőkés fekete hajú férfival beszélgetett.
- De biztos vagy ebben ? - kérdezte Miiko a férfitől, majd mikor észrevette, hogy én is a teremben vagyok abbahagyták a beszélgetést. A férfi rám nézett. Sötétzöld szemeiből sütött a titokzatosság, ám arca lágy volt és kedves. Testén furcsa ruha volt, amely a mellkasától egészen a csípőjéig láttatni engedte hasát. Hát itt aztán senki sem szégyenlős... 
- Miért jöttél ? - nézett rám nagy szemekkel Miiko.
- Nos azért mert... - akadt el a hangom. Nem tudtam, vajon mit fog szólni, ahhoz, hogy szeretnék egy szobát, de reméltem a legjobbakat.
- Bökd már ki végre! Sok a dolgom.
- Miiko, lehetnél kicsit kedvesebb is! - szólalt meg a férfi, majd bemutatkozott. - De udvariatlan vagyok. A nevem Leiftan. Örülök, hogy végre megismerhetlek, már sokat hallottam rólad.
- Nagyon örülök én is. - pirultam el kissé, mert eddig még nem fordult elő itt, hogy valaki kedves és udvarias lett volna velem.
- Vagy mond, hogy mit szeretnél vagy kérlek hagyj minket, mert fontos megbeszélni valónk van! - sürgetett Miiko.
- Igazából azért jöttem, mert szeretnék kérni egy szobát, ahol aludhatnék. - vártam rettegve a válaszra.
- Igaz is.. Jamon majd elvezet a szobádba. - és ahogy ezt kimondta az óriás már ott is termett mellettem, majd intett, hogy kövessem. Kijöttünk a kristályteremből és végigmentünk a gárdák folyosóján. Hirtelen megállt egy ajtó előtt, majd elővett egy kulcsot és kinyitotta a zárat. Ő lépett be először, én meg igyekezve mentem utána, hogy megtekinthessem új birodalmamat, de mikor végre láthattam az elkövetkezendőkben lakhelyemül szolgáló helyiséget, hatalmas csalódás ért..
- Ez lenni Abie szobája. Örülni neki ? - kérdezte az izomkolosszus, válaszolni azonban csak pár perc elteltével tudtam, mert teljesen el voltam hűlve a látványtól. Minden poros és koszos volt, a falak omladoztak, és egy ágykereten kívül semmi sem volt az egész szobában.


- Kérlek Jamon, mond, hogy ez nem komoly ! - kérleltem, de úgy nézett rám mintha egy elkényeztetett kis liba lennék.
- Ha nem tetszeni, menni Miiko és kérni jobbat. - felelte. Úgy éreztem esélyem sem lenne ha odamennék hozzá és hisztiznék egy jobb szobáért, de azért próba szerencse, így hát visszamentem a kristályterembe. Miikot még pont ott találtam, de már éppen indulni készült.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ez lesz a szobám ? Láttad már, hogy mennyire lelakott ? - szegeztem neki a kérdéseimet.
- Sajnos ma már, ha akarnék sem tehetnék semmit. Majd holnap beszéljük ezt meg. Jó éjszakát! - hagyott faképnél. Ekkor hirtelen egy hatalmasat kordult a hasam, és csak akkor jöttem rá, hogy egész nap nem ettem még semmit sem. Egy kis evés biztos jobb kedvre derít majd, gondoltam és lementem az éléskamrához, de váratlanul ért, hogy nem én vagyok az egyedüli aki ilyenkor éhezik meg, ugyanis Ezarelt találtam itt, amint éppen a mézet dézsmálta.
- Ugye ez már nincs benne a napi fejadagodban ? - néztem rá kihívóan, és akkora mosolyra húzódott a szám mint még talán soha.
- Én... izééé.... Csak..
- Ne kezdj el mentegetőzni. Lenne egy szívesség amit ha megtennél nekem, akkor senki sem tudná meg, hogy hová is tűnik el az a sok méz. - vigyorogtam immár önelégülten.
- Nem akartam.. És te amúgy meg mit keresel itt ilyen későn ? Lopni akartad az élelmet ugye ? -terelte a témát, de öngólt rúgott vele.
- Kedves Ezarel. Én ma még semmit sem ettem, tehát van egy rám váró fejadag. Aki pedig az élelmet lopja az te vagy.
- Mi lenne az a szívesség amit kérni szeretnél, a hallgatásodért cserébe ? - nézett rám flegma arccal. Pár percig húztam az agyát, mintha gondolkodnék mit is szeretnék kérni tőle, ám én jól tudtam, hogy ma este kényelmes ágyban fogok aludni.
- Azt kérem, hogy aludhassak a te ágyadban. - de ahogy ezt kimondtam Ezarel arcán a meglepődöttség, majd a gúny jelent meg. Felállt a mézes csupor mellől és odalépett hozzám.
- Máshogy is a tudtomra adhattad volna, hogy akarsz engem. - mikor ezt meghallottam, kitört belőlem a nevetés.
- Azt hitted, hogy veled akarok aludni ? De aranyos.. Igazából te nem tudom, hogy hol alszol ma este, de az ágyadat én fogom elfoglalni, cserébe  a hallgatásomért. Bár kaptam Miikotól egy szobát de abban szerintem senki nem aludna annyira kritikus állapotban van. 
- Van a szobámban egy kanapé, azt esetleg felajánlhatom. Egész kényelmes, de az én ágyamban nem alszik rajtam kívül senki. - duzzogott, és bár az ajánlata egész jól hangzott, ágyban szerettem volna aludni.
- Hát jó.. Akkor nincs alku. Jó éjszakát! - mentem ki a kamrából pár darab gyümölccsel a kezemben. Gondoltam jót tenne egy kis séta a levegőn, hogy kieresszem a gőzt, így elbaktattam a cseresznyefához, ami a HQ területén belül a kedvenc helyemmé vált. Leültem a fa tövébe és bámulni kezdtem a csillagokat. Ismét olyan érzés fogott el, mintha otthon lennék. Néztem a kis ragyogó pontokat az égen és összekötögettem őket a szememmel, amibe annyira belemerültem, hogy észre sem vettem Ezarelt, aki kijött utánam.
- Mit csinálsz te itt ? Meg fogsz fázni! - jelentette ki, mintha aggódna az egészségemért, majd leült mellém a fa tövébe és így bámultuk az eget, most már közösen. Megnyugtató és egyben kellemes volt valaki társaságában némán ücsörögni. Egy szó sem hagyta el a szánkat egész sokáig, aztán mikor észrevette, hogy fázom felállt és levette fehér felsőjét. Egy ujjatlan fekete póló maradt rajta, ami eléggé átlátszott és persze láttatni engedte azt ami eddig takarásban volt.. Ezen az átokverte helyen mindenkinek olyan tökéletes, izmos teste van, hogy az már kifejezetten bosszantó.
- Vedd fel ! - hangzott el a parancs ellentmondást nem tűrően, tehát felálltam és nyújtottam a kezem, hogy átvegyem tőle a kabátot. Meglepetésemre ahelyett, hogy a kezembe nyomta volna, mellém lépett és a vállamra terítette.
- Te tudsz kedves is lenni ? - kérdeztem bamba arccal, amire a válasz egy fintorgás kíséretében érkezett.
- Ne szokj hozzá. Gyere menjünk be, mert így az Elf fog megfagyni! - mosolygott, majd együtt indultunk el az épület irányába. Bent megálltam a sokajtós teremben és megköszöntem a ruhát, amit vissza is adtam neki.
- Az ajánlatom a kanapémról még áll, persze csak ha érdekel, de választhatod a roncs szobát is, vagy a cseresznyefát, bár javaslom vigyél magaddal valami takarót, mert meg fogsz fázni. Tudod egy rabszolgának semmi haszna nincs ha beteg.. - gúnyolódott, én pedig mit sem sejtve elfogadtam a meghívást és felmentünk a szobájába...

2017. december 30., szombat

Harmadik fejezet - Az első edzés


Sziasztok. Elég nagy késéssel de meghoztam a következő rész.
Megkérlek titeket, ha tetszett akkor is és ha nem akkor is kommenteljetek, hogy tudjam mit gondoltok az írásomról.
Köszönöm ! :)


*Ezarel szemszöge*
Hirtelen eszembe jutott, hogy nem írtam fel egy nagyon fontos alapanyagot Abienek a listára amit be kell szereznie, ezért elindultam, hogy megkeressem, de nem arra a látványra számítottam mint ami az egyik folyosón fogadott. Azt tudtam, hogy Nevra be fog próbálkozni nála, de azért nem hittem volna, hogy már az első nap megteszi. Dühített a látvány, hogy ennyire közel került az új lányhoz, valami megmagyarázhatatlan okból és a gyomrom görcsbe rándult. Sosem éreztem még ezt és csak egyre idegesebb lettem.
- Mi történik itt ? - kérdeztem, s hangomban hallható volt a megvetés. A vámpír mint ha ott se lennék, ugyan úgy sakkban tartotta a lányt. Nagyon ellenemre volt mindig is Nevra viselkedése. Minden lánnyal kikezdett és mindegyiket faképnél hagyta a végén, de most úgy éreztem ezzel a lánnyal nem hagyhatom, hogy megtegye.
- Most megmenekültél. - suttogta halkan a lánynak, de ügyelt arra, hogy én is halljam, majd elengedte és mint ha mi sem történt volna elsétált.
- Már látom, hogy te leszel a következő a trófeái között. - vetettem oda a sértést, ami úgy látszott pont betalált, mert nagyon dühös lett. Vonásai megkeményedtek és úgy nézett rám mintha a az ellensége lennék.
- Elegem van a bunkó beszólásaidból, ha valami problémád van velem akkor mond meg, vagy egyszerűen csak kerülj el. Van nekem elég bajom a beszólásaid nélkül is. - fakadt ki, amitől kicsit megesett rajta a szívem. Nem tudom én, hogy érezném magam ha egy ismeretlen világba kerülnék ahol így beszélnek velem. Minden esetre ellenszenves volt nekem ez a lány a kezdetek óta de nem tudnám megmondani miért.
- Azért jöttem csak mert lemaradt a listáról a szelenit gyümölcs. Szerezz be egyet abból is ha lesz rá időd. - mondtam majd sarkon fordultam és visszamentem a laborba. 

*Abie szemszöge*
Nagyon honvágyam volt. Vissza szerettem volna menni a kis életembe a kutyámhoz és az alkoholista apámhoz, mert ott még mindig könnyebb volt mint itt, ahol mindenki megvet. Kimentem az épületből át a piacon, de mit sem törődtem a listával amin fel volt sorolva mit kellene vinnem Ezarelnek. Dühös voltam és szerettem volna valahol kicsit egyedül lenni. Csak sétáltam amíg el nem értem egy kis pavilonig, ahol csak fogtam magam és leheveredtem a fűbe. Néztem a felhőket magam felett ahogy úsztak az azúrkék égbolton, úgy éreztem mintha otthon lennék, az erdőben ahol mindig egyedül lehettem a problémáimmal. Végig arra gondoltam, hogy vajon mi baja lehet velem Ezarelnek, és hogy Nevra miért hiszi, hogy ennyi mindent megengedhet magának velem kapcsolatban. Elhatároztam, hogy mindenképpen visszavágok nekik és nem hagyom magam. Amíg gondolataimban elmerülve feküdtem a fűben, elszundikáltam, majd arra ébredtem, hogy egy egér mászkál az arcomon. Ahogy felültem az állatka az ölembe esett, és csak ekkor láttam, hogy a farka végén egy rózsa volt. Nem igazán értettem, hogy lehetséges, hogy egy egér farkából kinő egy virág de ebben a világban azt hiszem bármi lehetséges.

- Ő az én familiárisom. A neve Floppy.  - szólalt meg valaki mögöttem.
- Szia. Ömm.. Familiáris ? - értetlenkedtem.
- Igen. - zárta rövidre a választ Valkyon, majd folytatta - igazából azért kerestelek mert, Kero kérte, hogy vigyelek el hozzá. Meg kell csinálnotok a gárda tesztet, hogy beoszthassanak téged is valahová.
- Rendben van, mehetünk. - azzal a lendülettel felálltam és elindultunk. Amíg egymás mellett sétáltunk annyira aprónak és jelentéktelennek éreztem magam egy ilyen hatalmas és izmos ember társaságában.
- Jól érzed magad ? - nézett rám sárga szemeivel kérdőn.
- Hát tudod, nagyon rosszul esik nekem Ezarel és Nevra viselkedése. Az egyik ki nem állhat és fogalmam sincs miért, a másik meg csak azt hiszi, hogy villant egy bájos mosolyt és bármit megtehet.
- Ne vedd a szívedre. Ezarel általában így viselkedik, vagyis hát, szereti az embereket ugratni. Nevra meg csak addig viselkedik így amíg úgy látja, hogy van esélye nálad. De ugye tudod, hogy vámpír és megérzi, hogy éppen mit érzel ?
- Ezt, hogy érted ? - csodálkoztam.
- Nos a vámpírok érzékei nagyon kifinomultak. Minden kis érzelmi rezdülésedet megérzi. Ha félsz azt is és ha zavarba jössz azt is. Tudod ez annak köszönhető, hogy régen a vámpírok vadásztak az áldozatukra és a létszükséglet miatt ez kialakult bennük.
- Értem. Akkor vigyázok ezentúl, hogy mit érzek. Már ha lehetséges ez. - mosolyodtam el.
- Majd megtanulod befolyásolni. Főleg ha Nevra ennyit legyeskedik körülötted. - húzta ő is kis mosolyra a száját. Ahogy haladtunk az épület felé Valkyon megmutatta a piacot és segített beszerezni ezt azt az alapanyagok közül amit Ezarelnek kell adnom a teszt miatt, majd bementünk a sokajtós terembe.
- Menj a könyvtárba. Kero már biztosan nagyon vár rád. - mondta majd elment. Nem tudom miért de nagyon aggódni kezdtem amiatt, hogy mi fog történni bent a könyvtárban. Ha választani lehetne akkor Valkyon gárdájába szeretnék kerülni, hogy távol tarthassam magam Ezareltől és Nevrától. Mély levegőt vettem majd felmentem a könyvtárba.
- Óh.. Hát megérkeztél. - vágott elégedett arcot Kero majd folytatta. - Nos nem fog sokáig tartani. Felteszek neked pár kérdést és a lényeg, hogy válaszolj rá valamit. Az sem baj, ha nem tudod mit válaszolsz. Kezdhetjük ?
- Azt hiszem igen. De nem lehetne, hogy csak kiválasztunk egyet  ? - néztem kérlelőn, de Kero csak megrázta a fejét, majd nekikezdett felolvasni a kérdéseket. Egyik kérdésből sem értettem egy kukkot sem, de bőszen kiválasztottam mindig azt a választ amelyik szimpatikusabb volt számomra.
- Úgy tűnik nekem, így összesítve, hogy az Obszidián gárdába kerültél, amelynek a vezetője Valkyon. - mosolyodott el, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem kell elviseljem Nevra próbálkozásait és Ezarel bunkózását.
- Most menj, keresd meg Valkyont. Mond meg neki, hogy az ő gárdájába kerültél és ha van ideje akkor kezdjétek is el az edzést. Ha nincs ideje akkor akár ki is jelölhet valakit akivel edzhetsz.
- Indulok is. - mondtam majd sarkon fordultam és kimentem a könyvtárból. Először a kovácsműhelybe vezetett az utam, mert Valkyont gyakran itt lehet megtalálni ám most sehol sem láttam. Pár percig elmélkedtem, hogy vajon merre mehetett és egyik pillanatban valaki bejött. Mikor megfordultam Ezarel nézett rám, kissé morcos arccal. Amint megpillantottam őt eszembe jutott, hogy elfelejtettem neki beszerezni még pár alapanyagot..
- Látom itt lustálkodsz, ahelyett, hogy beszerezted volna azokat amiket kértem... - duzzogott.
- Ne haragudj, Keronál voltam a könyvtárban, hogy beosszon az egyik gárdába.
- Nocsak.. És kihez kerültél ? Bár remélem, hogy nem az én gárdám értékes tagja leszel. - ironizált.
- Szerencsére Valkyon gárdájába kerültem, úgyhogy nem kell aggódnod miattam. - vágtam vissza, ami meglepő módon nagyon jól esett. Ezarel arcán a csalódottság és a gúny tükröződött, valószínűleg azon gondolkodott mit szólhatna be ismét, de nem volt rá lehetősége mert faképnél hagyva távoztam a műhelyből. Mostantól kiállok magamért és nem hagyom, hogy sértegessen. Büszke léptekkel indultam tovább, hogy felkeressem Valkyont, akit nagy nehezen a zene kertjében találtam meg.
- Melyik gárdába kerültél ? - szegezte nekem a kérdést.
- A tiédbe. Kero azt mondta, hogy ha van időd akkor elkezdhetnéd az edzésemet, ha pedig nincs akkor ki kellene jelölnöd valakit aki edzene velem. - mondtam válaszra várva, de ő csak bólintott egyet. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon örül neki, hogy a gárdájába osztottak be vagy egyenesen ki nem állhatja. Valószínűleg nem lehet feldobva attól, hogy egy gyenge ember a gárdája tagja lett, ráadásul még soha nem harcoltam vagy fogtam a kezembe kardot vagy bármi támadó eszközt. Hosszas csendes várakozás után ismét én szólaltam meg.
- Ömm..most akkor inkább megyek.. - indultam el de végül megszólalt.
- Ne haragudj, csak azon gondolkodtam, hogy jelen pillanatban ki érne rá edzeni veled, mert nekem fontos elintézni valóm van. - mondta.
- Én edzhetek vele. - szólalt meg egy ismerős hang.

*Nevra szemszöge*
Valkyon és Abie is meglepődve néztek rám.
- Rendben akkor rádbízom. - mondta Valkyon majd távozott. Eközben Abie megszeppent arccal méregetett.
- Hogyan fogunk edzeni ? - kérdezte, s közben éreztem rajta, hogy fél, ami engem kifejezetten szórakoztatott.
- Ne aggódj csak egy kicsit fog fájni. - mosolyodtam el majd folytattam - Fogtál már valaha kardot, vagy ütöttél már meg valaha bárkit is ? 
- Nem soha.. - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Akkor pusztakezes gyakorlás lesz. Megtanítalak, hogyan támadj és védekezz. - fordítottam komolyra a szót, bár szerintem semmi értelme nem lesz ennek az oktatásnak, mert látszatra túl gyenge. Valószínű semmi hasznát nem fogja venni az Obszidián gárda, de megteszem ami tőlem telik.
- Utánozd le a mozdulataimat. - mondtam és felvettem egy kezdő harci beállást, ő meg lelkesen engedelmeskedett.
- Egész jó. Most pedig próbálj megütni.
- Biztos ? 
- Igen.. Úgy sem fog sikerülni. Gyerünk próbáld. - adtam ki a parancsot, ő pedig engedelmeskedve ütésre emelte a kezét és ebből a mozdulatából láttam, hogy még arra sincs szükség, hogy hárítsam a csapást, így hagytam, hogy megüssön. Ökölbe szorított apró keze a mellkasom közepén talált el, mondanom sem kell, kifejezetten gyenge találat ért.
- Ez komoly ? Mi volt ez ? - ahogy ezt kimondtam láttam rajta, hogy teljesen elkeseredett.
- Üss erősebbet !
- De nem tudok.- motyogta
- Ha még egyszer azt mondod, hogy nem tudsz vagy nem akarsz akkor haszontalan maradsz a szemünkben. Meg tudod csinálni, csak akarnod kell - biztattam, bár az ártatlan szomorú kis arcát látva, lehet túl kemény voltam vele, de megtette a hatását. Ezúttal ismét próbálkozott és a mostani már sokkal erősebbnek bizonyult, de még mindig nem volt akkora, hogy értelme legyen kivédenem.
- Ez még mindig nem elég. Mi van, a nagyszájú emberlány csak ennyire képes ? Csalódtam benned. - cukkoltam, és úgy tűnt hatásos volt. Éreztem ahogy az ereiben felforr a vér és dühös lett. Most nem várta meg, hogy megkérjem az ütésre, önállósította magát és lesújtott. Ismételten hagytam, hogy eltaláljon, és ez az ütése jóval erősebb volt mint az eddigiek.
- Ez már alakul. - dicsértem meg, és ahogy láttam nagyon örült is neki. Ekkor egy aljas kis terv jutott eszembe, amivel talán nagyobb erőkifejtésre bírhatom. Egyre közelebb mentem hozzá, ő pedig hátrálni kezdett, de sokra nem ment vele, amire rá is jött mikor beleütközött egy fába. Engem ez nem korlátozott gonosz kis ötletem megvalósításában. Odaszorítottam a fához, karjaimmal pedig elálltam minden lehetséges menekülési útvonalat. Annyira közel kerültem hozzá amennyire csak lehetséges volt ebben a helyzetben.
- Most nincs itt Ezarel, hogy kimentsen a bajból. - suttogtam.
- Eressz el vagy megbánod...
- Azzal a hatalmas ütéseddel fogod megvédeni magad ? - mosolyogtam önelégülten, s közben perverz gondolatok kezdtek keringeni a fejemben, ahogy éreztem sugárzóan felhevült testét az enyém közelében.
- Eressz el..- sziszegte fogai között, de engem cseppet sem érdekelt, hogy mit mond. Éreztem, hogy nem lenne ellenére ha tovább mennék, így nem is nagyon fogtam vissza magam. Odahajoltam a nyakához, s közben éreztem ahogy a mellei hozzám simultak. Vettem egy mély lélegzetet s közben beszippantottam kellemes illatát ami részegítő hatással volt rám, majd kifújtam a levegőt, pont a nyakára amitől  ő megremegett.
- Hagyj békén - kiáltotta majd felemelte a térdét amivel pont eltalálta a legérzékenyebb testrészem. Iszonyatos fájdalom hasított bele, engem meg éktelen harag fogott el........









2017. november 22., szerda

Második Fejezet - Az új világ




Sziasztok. Meghoztam az új részt. Eddig még követtem az alap történetet a saját stílusomban, de a következő részek már más irányt vesznek. Addig is nagyon örülnék, ha kommentben kifejtenétek a véleményeteket !
Köszönöm.

*Nevra szemszöge*

Ezarel és Valkyon tudták, hogy ezért kell a kristályterembe jönnöm, most meg itt nevetnek rajtam, hogy szenvedek. Miiko hiszijét hallgatni az ellopott élelemről annyira unalmas volt, és  úgyis Kerora fogom hárítani a megkeresést, de azért végighallgatom a prédikációt ha már ő a vezető, hiszen erre azért még futja a nagylelkűségemből. A kis párbeszédünk közben hirtelen kinyílt a kristályterem ajtaja és Ewelin lépett be rajta oldalán a lánnyal akit itt találtunk meg elájulva. Az illata most is annyira csábító és érzéki volt, mint akkor amikor rátaláltam, csak most így eleven valójában valahogy még jobban vonzott. Annyira szerencsétlennek és védtelennek tűnt, ahogy ott állt az ajtóban és meglepetten bámulta a kristályt.
- Hát felébredt a kis emberlány ? - Szerintem fogalma sem volt arról, hogy mi is a teremben vagyunk annyira el volt csodálkozva, és ijedten meredt ránk, mintha nem e világi lények lennénk.
Miiko szeme szikrákat szórt, úgy mérte végig a kis jövevényt, majd basáskodó hangon nekikezdett.
- Ki vagy és miért jöttél, de ami a legfontosabb, hogyan kerültél a kristály terembe ? - szegezte neki a kérdést. Szegény lány lesütött szemmel kiadott valamiféle hangokat de biztos nem egész szavak hagyták el száját, ami Miikot csak jobban felbosszantotta, pedig amúgy sem volt igazán rózsás kedvében. 
- ‎Válaszolj ! - rivallt rá.
- ‎A... ömm.. a... nevem.. Abie. Nem tudom, hogyan kerültem ide és fogalmam sincs, hogy hol is vagyunk.- hangzott el az első értelmezhető mondat, amit a többi követett.
- ‎Az erdőben sétáltam, amikor egy gombákból álló kört találtam és mikor a közepébe léptem, hirtelen rosszul lettem, nagy fényt láttam és elájultam. Később pedig itt ébredtem fel.
- Boszorkánykör - jelentettem ki.
- Lehetetlen, a kristályterem védett hely. Minden esetre amíg kiderül az igazság, addig zárjátok be egy cellába. Jamon ! - adta ki a parancsot. Jamonnak több se kellett, megragadta a kis gyámoltalan lányt és úgy kezdte el rángatni, hogy szinte megsajnáltam. Valahogy, soha nem kedveltem igazán Jamont. Már a kinézete is taszító volt, de a viselkedése és az, hogy úgy ugrál Miiko körül mint egy kis cselédlány, engem nagyon idegesített. Semmi becsülete nincs ennek a varacskos fejűnek.
- Várj. Kérlek.. Én csak haza szeretnék jutni. - rimánkodott, s arcán a kétségbeesés uralkodott el. Gondoltam segítenem kellene neki, hogy legalább ne zárják be egy koszos kis ketrecbe a pincébe, de mire szólhattam volna az érdekében valaki megelőzött. Keroshane lépett oda mellénk.
- Kérlek Miiko. Nem lehetne, hogy meghallgatjuk őt és nem egyből egy cellába zárjuk ? - érdeklődött Kero, bár látszott rajta, hogy fél attól a választól amit hallani fog. Sokszor ő egy igazi pancser akire mindenki áthárít mindenféle munkát és elintéznivalót, mert túl kedves, hogy nemet mondjon és túlságosan lelkiismeretes ahhoz, hogy ne csinálja meg amire megkérik. Ritka amikor Miikoval szembe mer szállni és kifejti mit gondol, úgyhogy kíváncsian vártam mi sül ki ebből az egészből.
- Úgy vélem, hasznát is vehetnénk. 
- Komolyan, úgy VÉLED Kero ? - Miiko nagyon dühösnek látszott, vonásai megkeményedtek. Kék lángokat szított botjával amely mindig nála volt azóta, hogy ő a vezető. Utálta mindig is ha megkérdőjelezte valaki a döntéseit, de igazából mindig engedni szokott, ha úgy látja, hogy a többség ezt szeretné, ennek tudatában próbáltam kedves lenni és Kero mellé állni, hogy megmeneküljön a kis emberlány a celláktól.
- Igaza van az unikornisunknak. Nem kellene bezárni. Valami hasznát csak vennénk, és ha mást nem  akkor maradhatna nekem az éléskamrában vagy esetleg kényeztethetne is. - mosolyodtam el..
- Nevra.. te csak erre tudsz gondolni ? Ez borzalmas.
- Szerintem mivel ember így használhatnánk csalinak a küldetések során, talán annyi haszna lenne. 
- szólalt fel Ezarel. Sosem, hittem volna, hogy pont ő fog a lány mellé állni. Vajon mi vezérelheti a mi kis elfünket arra, hogy ilyesmit tegyen ?
- Hát nem bánom. Ha ennyire a szárnyatok alá akarjátok őt venni legyen. Ti feleltek érte, ha valamit ellop vagy tönkretesz akkor azért ti fogtok bajba kerülni. És ha már itt marad... Beveszitek az egyik gárdába. - nem kellett túl sokáig győzködni, az egyszer biztos. 



*Abie szemszöge*

Nagyon zavart, hogy úgy beszélnek rólam mintha itt sem lennék, de jobbnak tartottam nem közbeszólni, hiszen az volt a téma, hogy ne kelljen a cellába visszamennem, úgyhogy csak csendben vártam a fejleményeket, s közben felmértem a körülöttem lévőket. A legnagyobb férfi, akinek vállig érő ezüst színű haja volt és sárga szemei, talán ő tűnt a legemberibbnek mind közül, bár egy átlagos férfi nem rendelkezik ekkora izmokkal az biztos. Hatalmas vállán és karján páncél volt ahogy mindkét lábán végig, de a felső teste nagy részét semmi nem védte vagy takarta, így látszott szépen kidolgozott hasizma. Itt mindenki annyira furcsán és alul öltözött. A mellette álló férfi például akinek kék haja és hosszú fülei voltak már magában nem nyújtott mindennapi látványt de ehhez társult még a furcsa ruházata is. Engem személy szerint egy ókori udvari bolondra emlékeztetett csak nem volt csilingelős sapka rajta. Az öltözéke arany, fehér, kék és zöld színekben pompázott, ami kiemelte méregzöld szemeit, amivel kifejezetten szúrósan tudott nézni rám. A harmadik férfi szinte teljesen fekete ruhában volt, amit néhol piros minták díszítettek. Felsője annyira ráfeszült, hogy láttatni engedte szálkás izmos felsőtestét, de csak sejtelmesen, mert volt rajta egy hatalmas sál és egy féloldalas pulcsiszerű ruha, amely csak az egyik karján futott végig. Nagyon furdalt még a kíváncsiság vele kapcsolatban, hogy vajon miért van letakarva az egyik szeme, vajon megsérült ? A negyedik férfi volt szerintem a legfurcsább. Úgy nézett ki mint egy emberi unikornis, bár szarva és farka ellenére nekem ő volt a legszimpatikusabb. Nagyon kedvesen viselkedett velem végig és a többi férfival is. Kicsi négyzetes szemüvege miatt úgy nézett ki mint egy okostojás.
- Kezdjük mindjárt az elején. Azt hiszem illendő lenne bemutatkoznunk. Az én nevem Keroshane de mindenki csak Keronak szólít. Ők pedig balról jobbra Nevra, aki az árnyék gárda vezetője, mellette Ezarel aki az Abszint gárdát irányítja és végül Valkyon aki az Obszidián gárdáért felelős. A gárdákról és hasonlókról majd nemsoká bővebben is mesélek neked, és persze meg kell csinálnunk egy tesztet, hogy kiderüljön melyiknek a tagja leszel ezután. Téged hogy is hívnak ?

- A nevem Abie.
- Nos kedves Abie, ha lehet akkor próbálj meg nem az én gárdámba kerülni. Semmi szükség egy hasztalan lányra. Csak szolgának lennél jó, de ugye azt te sem szeretnéd ? - mosolygott önelégülten Ezarel, amitől az az érzésem támadt, hogy nagyon nem kedvel engem, de fogalmam sem volt miért.
- Azt hiszem ha nem szeretnél a vacsorám lenni én sem kérnék belőled, túl problémás lennél nekem. - húzta gúnyos mosolyra ajkait Nevra, míg Valkyon egyszerűen csak megvonta a vállát.
- Az a nagy kristály miért van itt ? - kérdeztem abban reménykedve, hogy kapok egy kielégítő választ valakitől, de senki sem figyelt rám, mert lefoglalta őket, hogy érvet találjanak miért is nem akarnak a saját gárdájukba, mondhatom kifejezetten lelkesítő volt. Viszont amíg nem figyeltek, közelebb léptem a hozzá. Annyira gyönyörű volt. Közelében melegséget éreztem, amely a csontjaimig hatolt., majd megnyugvás kerített hatalmába és a következő pillanatban fényleni kezdett a kristály. Egyre nagyobb lett a fénye, annyira, hogy szinte elvakított a fehérség, aztán megjelent előttem egy női alak, amely csodaszép volt. Teste a szivárvány minden színében pompázott, tollakból álló hajában megbújt két hegyes szarvacskája és egész testét csak egyetlen selyem sál takarta. Felemelte kezét és rám mutatott majd azt suttogta: "Ő a kiválasztott!" aztán amilyen hirtelen jött úgy egy szempillantás alatt el is tűnt a kristályban. Mikor megfordultam minden szem hitetlenkedve szegeződött rám.

Pár perc néma csend után végül Ezarel szólalt meg.
- Ez meg, hogy lehetséges ? Az orákulum.... 
- Mi az az orákulum ? - kérdeztem kissé félve attól mi következik most.
- Az Orákulum a kristály szelleme, aki nagyon ritkán jelenik csak meg. Emberi lény miatt még soha nem történt hasonló.
- Lehet, hogy nem csak ember a mi kis újoncunk - méregetett Nevra.
- Ezarel, végezd el a tesztet rajta. Tudnunk kell mivel állunk szemben.
- Csak az időnket vesztegetnénk. Kizárt dolog, hogy ebben itt van bármiféle tündérvér vagy hasonló.  Semmi különleges nincs rajta, maximum a szemszíne..- akadékoskodott Ezarel, és persze megint úgy beszéltek rólam, mintha itt sem lennék, ami egyre jobban bosszantott.
- Nem kértem a véleményed ! - rivallt rá ellentmondást nem tűrő hangon a rókalány, majd hozzátette, hogy amint megvannak a hozzávalók a teszthez szóljon, mert ő is jelen akar lenni mikor kiderül az igazság, azzal fogta magát és kiviharzott a teremből Jamonnal és a többiekkel az oldalán. Csak Ezarel maradt itt velem, aki bosszankodott valamit az orra alatt.
- Gyere velem. - mondta dühös hangon és elindult. Bevezetett egy laborba, ahol sok izgalmas és furcsa dolog volt. A kémcsövek sorba voltak rendezve nagyság szerint, és volt pár furcsa színű lötty is egyik másikban. Ezarel odalépett egy asztalhoz és egy nagyon régi könyvet kezdett el lapozgatni. Nem akartam zavarni így a háttérben meghúzódva vártam mi fog történni.
- Ezeket szedd össze valahol. Kellenek a teszthez. - mondta majd a kezembe nyomott egy cetlit, amit nem tudtam kiolvasni mivel nem emberi nyelven írt rá. Szívem szerint beszóltam volna neki, de meg akartam mutatni, hogy jutok egyedül is valamire ezért fogtam a cetlit és az ajtó felé vettem az irányt.
Mióta itt vagyok, még nem is voltam az épületen kívül és most végre ennek is eljött az ideje. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat és ahogy rohantam hirtelen nekiütköztem valakinek és hanyatt vágódtam. A popsim nagyon sajogni kezdett..
- Nocsak.. nocsak... a kis emberlány egyedül kószálgat ? - nyújtott segítő kezet a felálláshoz Nevra, de fittyet hányva rá egyedül kászálódtam fel a földről. Miközben leporoltam magam azon gondolkodtam mit szóljak be neki, hogy most már komolyan vegyen, de mikor belenéztem a szemébe mindent elfelejtettem amit a fejéhez akartam vágni.
- Ne szólíts így. - csúszott ki a számon, de annyira kislányos volt a hangom, hogy még én sem vettem volna komolyan magam. Elgyengültem. Sosem történt még velem hasonló.
- De az vagy nem ? Vagy talán tévedek ? - mosolygott.
- Tudod van ám nevem is ! 
- Mit kapok ha a nevedet használom ? - váltott át mosolya pimaszra.
- Az öklömet kapod az arcodba ha még egyszer így hívsz. - duzzogtam, majd hirtelen felindulásból ott akartam hagyni faképnél, de ahogy elindultam megragadta a csukómat és visszarántott. A falhoz nyomott és leszorította kezeivel az enyémeket. Tehetetlennek éreztem magam és ez dühített. Annyira közel hajolt, hogy az arcunk összeért, és belesuttogott a fülembe.
- Bekeményít a kis emberlány ?
Annyira közel volt hozzám, hogy éreztem testének melegét és illatát ami meglepően kellemes volt. Nagyon tetszett a közelsége de nem akartam, hogy ezt észrevegye rajtam. Amúgy is utáltam mindig a szívtipró, minden lánnyal kikezdő srácokat. Ha lehetett mindig elkerültem a Nevra féléket.
- Eressz el ! - sziszegtem dühödten fogaim között, s ekkor engedett a szorításból, de még mindig nem tudtam tőle mozdulni.
- Mi történik itt ? - szólalt meg valaki mellettünk....


2017. november 20., hétfő

Első Fejezet - A gombakör

Kis zöld kocsinkkal haladtunk a városban. A rádióban valami unalmas dallam szólt én meg csak bámultam ki az ablakon. Sötét volt már és ilyenkor nagyon szerettem nézni a város fényeit. Egyszer csak hangos zörej zavarta meg a rádióból kiszűrődő dallamot.
- Mi volt ez anya ? - kérdeztem aggodalmas arccal. Édesanyám arcára kiült a rémület, de ezt próbálta nem mutatni felém. Persze én már tudtam, hogy baj van.
- Anya... - szóltam még egyszer.. A kocsi egyre rosszabb hangokat hallatott magából, csak zörgött és csattogott. Nagyon megrémültem, fogalmam sem volt miért ad ki ilyen rémes hangokat az autó.
- Be vagy kötve Abie ? - kérdezte édesanyám és rémülten nézett lila szemeivel a biztonsági övem irányába. Persze most sem voltam bekötve. Utáltam a biztonsági övet mert mindig kidörzsölte a nyakam, ezért soha nem kapcsoltam be.
- Úristen Abie.. Elromlott a fék.. - kapcsold be az övedet azonnal ! - kiáltotta de már késő volt. Az autónk áthaladt a piros lámpán és egy óriási kamion felé száguldottunk. Hatalmas csattanás.. Fehér fény és melegség. Hirtelen szörnyű szag csapta meg az orromat és mikor felébredtem és  kinyitottam a szemeimet, az én kiskutyám Bee mosolygós arcát pillantottam meg. Álom volt.. egy álom amit már átéltem, egy álom amit nem tudok kiverni a fejemből.
- Ma is csak ketten vagyunk kislány ? - megsimogattam a buksiját ő pedig hálásan csaholni kezdett. 
- Felöltözök és elmegyünk sétálni, mit szólsz ? - azzal a lendülettel lerúgtam magamról a nehéz, szőrös de puha takarót ami amúgy a szobámban az egyik legkedvencebb tárgyamnak számított, hiszen anyukámtól kaptam. Anyutól.. Utáltam ezzel együtt élni, hogy nincs többé, pedig már 3 éve, hogy meghalt, de azóta semmi sem a régi. Sem én, sem a ház, sem Bee de főleg apa nem. Állandóan az alkoholba menekül és vagy minden egyes percét a kocsmában tölti vagy a piától bűzlőn fekszik itthon a kanapén. Régen sokat beszélgettünk, nevettünk és szerveztünk közös programokat együtt hárman. Akkor még úgy éreztem az enyém a legjobb család a világon, ami nagyon hiányzik. Így hát egyetlen támaszom Bee maradt, az én kiskutyám.
Odaléptem az öltöző szekrényemhez. És a tükörbe pillantva ismét az undor fogott el saját testem miatt. Nem tudtam még 3 év alatt elfogadni, sem hozzászokni, de legkevésbé megszeretni. A baleset miatti hatalmas heg ami az egész combomon végig húzódott elcsúnyította a testem. Régen imádtam a rövid ruhákat, nadrágokat vagy bármit ami nem hosszú, most meg folyton takargatnom kell magam. Ha meglátom a sebhelyet állandóan eszembe jutnak azok a szörnyű emlékek, a fájdalom és a szenvedés. Nem akarok ilyen emlékekkel élni, bárcsak ki lehetne ezt törölni az emlékezetemből, vagy bárcsak soha ne történt volna meg. Úgy öltöztem fel, hogy még csak véletlenül se pillantottam a tükörbe.
- Induljunk Bee - mondtam, majd nyakára tettem a pórázt és kivezettem a házból. Közel laktunk egy kis erdőhöz ahová minden nap kimentünk sétálni. Ez volt az egyetlen hely, ahol gondolkodhattam és kiereszthettem a gőzt. Az erdő szépsége mindig magával ragadott, itt elfelejthettem a problémákat. Szikrázóan sütött a nap, és ahogy beszivárgott a fény az erdőbe, valami lélegzetelállító látványt nyújtott. Kiskutyám bundája rezesen csillogott a fényben, boldogan szimatolgatott az avarban, s közben néha felvett valamiféle vadász pozíciót, ilyenkor valamelyik vadállat szagát érezhette és nagyon beleélte magát a vad felkutatásába.Amíg bámészkodtam és elmerengtem az erdő szépségén, Bee egy hatalmasat rántott a pórázon, ezzel elszabadulva.
- Nee ! - kiáltottam fel hirtelen. - Gyere vissza Bee ! - de mintha a falnak beszélnék, eliszkolt a sűrű bokrok között.. Elkezdtem, hát keresni. Bolyongtam össze vissza, megnéztem minden bokrot és minden kis félreeső helyet de sehol nem találtam.
Eltelhetett már egy óra, lehet több is de Bee-nek se híre se hamva. Nagyon elszomorodtam de csak mentem tovább, hátha ráakadok. Ahogy haladtam egyre beljebb az erdőben, kis Szentjánosbogarak jelentek meg körülöttem és egyre több lett belőlük. Nagyon furcsának találtam, hogy fényes nappal itt repkednek, hiszen ők az éjszaka kis lámpásai. Egy pontban kezdtek el kis kör alakzatban repkedni. Gondoltam hát odamegyek és megnézem mi lehet ott. Egy kék színű gombákból álló kör körül repkedtek. Nagyon szépek voltak ezek a gombák, mintha csillámporral lettek volna behintve úgy ragyogtak, és valahogy a közepén lévő fű sokkal szebbnek és egészségesebbnek nézett ki mint bárhol máshol. Odamentem és beálltam a kör közepére, ekkor nagyon szédülni kezdtem és egyszer csak hirtelen elájultam. Erős és mindent elborító fény....
Mikor kinyitottam a szemem, alig láttam valamit. Éles volt minden fény, ezért hunyorogni kezdtem.
- Szépséges reggelt. - szólt egy női hang mellőlem. Kezdett kitisztulni a kép de azt hiszem nagyon beverhettem a fejem, mert a nőnek aki velem szemben állt világoskék színű haja volt és hosszú fülei.
- Hol vagyok ? - kérdeztem kissé elgyötört hangon, s közben a szemeimet dörzsölgettem mert még mindig káprázott.
- Eldaryában vagy, biztos helyen. Az én nevem Ewelin, én vagyok a főnővér. Ha összeszedted magad, szeretném ha velem jönnél. - mondta majd elindult az ajtó felé. Kecses alkatához hosszú, világoskék haj  társult, meg persze az a hosszú fül amit akarva akaratlanul is bámultam. Ruháira sem mondanám, hogy olyan mindennapi átlagos szerelés. Hosszú rózsaszín fűzős ruhája alig takart valamennyit vékonyka testéből és az a kék színű combfix ami rajta volt, hát kicsit a könnyű vérű hatást keltette bennem.
- Ne haragudj de mit mondtál, hol vagyunk ? - hitetlenkedtem.
- Eldaryában. Eel gárdájának főhadiszállásán, a gyengélkedőn. - körülnézve tényleg úgy tűnt mintha egy kórházi szobában lennék, de ez az Eldarya név egyáltalán nem hangzott ismerősnek. Földrajzból egész jó voltam de ilyen helység névre nem emlékszem.
- Mi az az Eel gárdája ?
- Most egyenlőre ne kérdezz ennyit hanem kövess és mindent megtudsz amit tudnod kell. - mondta és kiment a szobából, majd intett, hogy kövessem. Kéréséhez hűen mentem is utána. A hely ahol áthaladtunk nagyon hangulatos és színes volt, a padlóba fák voltak ültetve, de a legjobban az ajtók tetszettek, amik gyönyörű mintákkal voltak díszítve és nem volt két egyforma. Nagyon szép helyen vagyunk az egyszer biztos. Végül bementünk egy vörös folyosóra, ahonnan lépcsőztünk egy keveset és beértünk egy terembe ahol egy hatalmas nagy kristály állt középen. A mennyezet lélegzetelállítóan nézett ki. Kék mintákkal volt díszítve ami egy pontba koncentrálódott, pont oda ahol a kristály kapcsolódott hozzá. Valami megmagyarázhatatlan módon vonzani kezdett magához, melegséggel és nyugalommal telt meg a testem. Sosem éreztem még ehhez foghatót.
- Hát felébredt a kis emberlány ? - szólat meg valaki mellettünk.